Szomorúságomban....

Szomorúságomban... nézz vissza Uram gyermekedre, ki elhagyott.
Tekints rám Jézusom, szemem lesütve, térdre hulltam: bűnös vagyok.
Látom, épp elindultál. Tudom, oly sok ember vár, kinek szívében lobog a láng.
Bűneim sebzik szivem, mégis mélyen úgy érzem, hogy irgalmad megment talán.

Tudom, hogy lelkednek jobb lakása van azoknál, kik szerethetnek.
Méltatlanná lettem kegyelmeidre, de kérlek én, ne vess meg.
Tudom irgalmad oly mély, hogy a poklokig leér, hová bűneim elmerítettek.
Bánatom nagy tengerén ott hajózik a remény, hogy megbocsátsz, hogy újra élhessek.

Küldd kérlek Máriát, bár azt is jól tudom szemébe én nem nézhetek.
Csak annyit engedj meg, hogy érjem köntösét. Hiszem, hogy így el nem veszhetek.
Ő majd megfogja kezem, meggyógyul sebem, s én újra méltó lehetek,
hogy megmentett szivem útja lehessen a mennyország terveinek.